Itt vagyok
Itt vagyok, de nem vesztek észre.
Hiába ordítok, szólítlak titeket
S nevezlek neveteken. Felesleges.
Ajkam néma közhelyei e szavak.
Mozog a szám, de nem szól a hang
Mi beszédem kulcspontja, mégis
rég elveszett, s Te kineveted,
Hogyan próbálok pártfogolni.
Akad, aki szeret. De ha nem hiszed
Mit tehet a kívülálló, ki mondaná,
Te mégsem hallgatod? Hát csak cipeld
S bírd vinni egyedül terhedet!
Vagy hallgass rám, ki figyelt rád,
Ki fájdalmadban karján ringatott
S engedett utadra, midőn lázadásod
Taszítva rajt nagy port kavart.
A szemem előtt pusztul el múltam.
Gyászruhát ölt, volt jövőm,
S szétfoszlik mind, amiben hittem
Mert számotokra nem maradt remény.
Az elmúlás napja ez, s az angyalok
Kik harcot vívnak mindketten
Csak porhüvelyük vérével öntözik
E kihalt táj rég holt romjait.
Hangtalan felzokog a provincia.
Némán gyászol, akár csak én,
S magamat látva benn, rogyok a földre
Végigsimítva kiszáradt fövenyén.
Itt pusztult minden, mi fontos nekem.
Itt ért utol az árulás, S e helyen nem hitt
Szavamnak ki hallott még akkor, de mára
Néma lelkem nem vár mást, csak megváltást.