Kísérts!

Csak fekszem a földön és érzem,
Figyelsz, mint rég, s ez megrémít.
Felidézem arcod, és szívembe zárom.
Mert már soha többé nem láthatom.

Üres a ház nélküled, s a megsárgult falak,
Hol eddig képeink függtek, üresek.
Szabad vagyok én is. Kihűlt a szeretet.
A világ felé már csak megvetést érzek.

S feléd? Ki házamban jár szellemként
kísértve engem, s Kit vendégül látok,
Mit érezzek? Te kéred legyek a régi,
Én pedig téged, maradj velem végleg.

Mégis itt vagyunk. Várom, hogy újabb
Ésszerűtlen jellel mutasd, mellettem vagy.
Mert a szeretetet a vágyakozás váltotta,
Mely újabb szintre emelte kapcsolatunk.

Nem vagy többé, mégis téged várlak.
Az ajtók zárva, tükreim mind töröttek
S a vastag porban mi engem is ellep,
Lassan megjelennek lépted nyomai.