Én

Megsárgult füvet táncoltat,
Lombtalan fákat kerülget a szél,
Mely egyetlen társam utamon
Míg keresem, ki vagyok Én.

Zokogó lelkeket fojtogat,
Rémképekkel zaklat a sötétség,
Mi hálóját vetve rám üldöz
S félelemmel árasztja el szívem.

Ólomsúlyként nehezedik rám,
Istenként tornyosul fölém a halál,
Míg árnyékként követ engem
Várva, mikor adom el lelkem.

Vágyak porát szórom szét a földön,
És könnyeimmel öntözöm meg.
Hadd legyen termékeny bánatom.
Hadd nőjön belőle új illúzióm.

Álmok ezrei vesznek el az úton.
Összetört remények szilánkjait,
Akár jeleket, hagyom magam után,
Hátha látod. Hátha majd rám ismersz.

Lassan legyűr a zokogó világ,
És összeroppant tetteim súlya.
Utolér a sötétség: a halál árnyéka
S én behódolok még utoljára.

Terveztem eleget, mi romba dőlt.
Elveszett bizalmam, s miattam
Sokan buktak el, így téged kérlek:
Álmodj nekem szebb jövőt!